Lovizer Virág ruhaipari technikumot végzett, Fonyódon él és dolgozik. Mottója: „Nem készítek két egyforma darabot, így biztos, hogy minden tökéletesen egyedi, ami a boltomban található.” Virág huszonötéves tapasztalatával többek között cérnarajzos munkákat készít saját festésű pamutvászon alapra. Vannak táskái, kiegészítői és ruhái is. Egy értékes, okos, talpraesett, az élet viharaiban maximálisan helyt álló nőt ismerhetnek meg most olvasóink.

Virág kezdjük talán azzal, hogy miért pont a ruhaipar, a varrás állt annyira közel hozzád, hogy úgy érezted ez lesz a te utad?

Amikor pályaválasztás előtt álltam, a varrás még egyáltalán nem állt közel hozzám. Képzőművészeti iskolába jelentkeztem, de nem vettek fel. Így az osztályfőnök javaslatára, aki egyben a rajztanárom is volt és ismerte a képességeimet a sok délutáni közös rajzolás után, jelentkeztem a ruhaipari iskolába. Azt mondta, hogy ott majd nagyon sokat kell rajzolni.

Lovizer Virág

Emlékszel még az első hetekre? Milyen célok lebegtek a szemed előtt?

Ma már mosolygok magamban, amikor eszembe jut az első döbbenet, mikor a tanműhelybe beléptem. Rengeteg ipari varrógép, sehol egy rajzasztal, azt éreztem, hogy átvertek. Az első év nagyon nehezen ment. Nem is volt saját varrógépem, hónapokig kölcsön géppel gyakoroltam. Minősíthetetlen volt a munkám és a tanulmányi eredményem. Gyártásszervezés, géptan, szakmai számítások, ilyesmiket tanultunk. Nem is tudom, mi vitt előre napról napra. Talán a közösség. Lányosztályba jártam, egy viszonylag új építésű, jól felszerelt iskolában. Nagyon jó programok voltak, például a divatbemutatók, amikre mi készítettük a ruhákat és mi is mutattuk be. Én mondjuk a koreográfus szerint “János után; a legkoordinálatlanabb mozgású” voltam. De a gyakorlati oktatómnak köszönhetően bent maradhattam a csapatban. Valamikor időközben rájöttem, hogy a varrás segít kifejezni azt a kicsi másságot, amit éreztem magamban. Nem akartam beállni a sorba, általában mindenről másként gondolkodtam. Képes voltam vitázni a szakrajz tanárral, ha a végeredmény ugyanaz is volt, de én máshogy jutottam el oda, mint a tankönyvben volt írva. Az iskola vége felé elkezdtem magamnak varrni és a technikusi vizsgám gyakorlati része már hibátlan volt. Ekkor már délutánonként, iskola után dolgoztam egy kis varrodában. A legnagyobb öröm volt, ha pénzhez jutottam és méteráru boltba mehettem. Mégis a technikum elvégzése után azt mondtam, hogy sosem fogok többé varrodában dolgozni. Lakberendezést tanultam, textilfestést, manikűr-pedikűrt, kerestem valamit.  De aztán az élet visszairányított az utamra.

Lovizer Virág

Akkor most térjünk vissza a bevezetőben említett kiegészítőkhöz, ruhákhoz. Miket készítesz pontosan?

Sokáig méretes varrással foglalkoztam, ruhák, blúzok, kiskosztümök, menyasszonyi ruhák készültek a műhelyemben. Ezt megelőzte azért körülbelül 10 év gyári munka, ami nagyon jó tapasztalatszerzés volt. Évekig egy kárpitosüzemben dolgoztam, ahol a táskavaráshoz szereztem sok tudást, megtanultam komoly ipari gépeken bőrt, textilbőrt, erős, vastag anyagokat varrni. Azután egy autóülés gyár következett, ahol minőségellenőrként, módszerbetanítóként a milliméter-pontosság fontosságát tanultam meg. Így utólag azt gondolom, hogy abban az időben emberségből is sokat tanultam…. A fő vonal a munkámban, amit mindig követek, az a textilfestés és a szabad gépi tűzés. Mindig vágytam rá, hogy a munkám egyedi legyen, címke nélkül is felismerhető, valami olyan, ami igazán a lelkem mélyéről jön. Sok év telt el úgy, hogy éreztem, hogy van valami plusz, valami más, de nem találtam igazán, hogy mi is az.  Aztán egy éjjel megjelent előttem egy festett házikó, varrógéppel körbetűzve. Alig bírtam kivárni, hogy reggel legyen, hogy ki tudjam próbálni. Attól féltem, ha azonnal nem csinálom meg úgy, ahogy éreztem abban a pillanatban, elillan a kép. Korábban is próbáltam a szabad gépi tűzést, de nem sikerült, ez a házikó viszont mindent megváltoztatott.  Elsőre lett pont olyan, amilyennek álmodtam. Azóta a technika nem változott, a színek, a formák, minták változnak csupán. Mostanában táskákat varrok ezzel a technikával és szeptembertől indul a ruhagyártás is újra. Ez időről időre váltakozik az életemben. Nem tudok ugyanolyan dolgokat készíteni hosszú távon. Amire belejövök a táskavarrásba és tökéletesítek minden darabot, addigra a szivárványszín szoknyák már annyira vonzanak, hogy képes vagyok mindent félredobni és akár éjszakába nyúlóan textilt festeni, vagy egy új szabásmintán dolgozni. Lételemem a megújulás, a színek, az évszakok váltakozása hatalmas örömöt okoz. Ami állandó a munkámban, azok a Tündérkabátok. Egy nagyon kedves vásárlóm nevezte el így őket. Rendelésre, méretre készülnek, és minden darab teljesen egyedi. Színes, pompás darabok, nem lehet egy ilyenben észrevétlen maradni. Nem sok készül belőlük, évente 2-3 darab, hosszasan egyeztetek varrás előtt, szeretem tudni például, hogy milyen zenét hallgat, akinek készül egy-egy kabát. A zene sokat elárul rólunk…. A Tündérkabátokba minden szeretetemet belevarrom és a végén, csomagoláskor azt kívánom, hogy minden alkalommal, amikor felveszi leendő tulajdonosa, érezze csodásnak, különlegesnek magát és legyen nagyon boldog benne.

Lovizer Virág

Meg lehet határozni a stílusod?

Nem tudom és nem is szeretném meghatározni a stílust. Úgy érzem, hogy ezzel korlátokat állítanék saját magam elé, amiket aztán nagyon nehéz lenne átlépni. Csak követem az érzéseket, amik valahonnan mélyről (vagy épp nagyon magasról) jönnek. Szeretek csöndben, egyedül lenni. Szeretem a természetet, a természet színeit, nagyon nagy ajándéknak tartom a sorstól, és köszönöm a szüleimnek, hogy a Balaton partján élhetek. Szeretném természetközelinek, környezettudatosnak mondani magam, ezt a címkét szívesen viselném, de még messze vagyok tőle.

Kik, melyik korosztály vásárol tőled?

Azt gondolom, hogy középkorúak vásárolnak tőlem leginkább, de mindig nagyon örülök, aikor a középkorúak megírják nekem, hogy a gyermekeik elhordják a táskáikat. Az újabb ruha és táska ötletek mindig úgy jönnek, mintha magamnak készítenék valami újat. Ezért valószínűleg mindig a saját korosztályomnak fogok elsősorban gyártani.

Manapság, amikor már akár néhány ezer forintért esküvői ruhát is rendelhetünk magunknak az interneten, milyen létjogosultsága lehet a kézműves, egyedi tervezésű termékeknek?

Remélem, hogy az emberiség hamar felébred és meglátja, hogy a párezer forintos kacatok el fognak temetni minket. Én abban hiszek, ahogyan régen éltek az emberek. Nem volt sok ruhájuk és használati tárgyuk, de ami volt az jó minőségű volt, és sokáig hordták, őrizték, vigyáztak rá. A ruháikat befoltozták, a tárgyaikat megjavították. Ma mindent rögtön kidobunk, eleve így is készülnek a használati tárgyaink. Erről a témáról hosszan tudnék mesélni, a környezettudatosságról szóló előadásaim alkalmával meg is teszem. Hosszú távon én abszolút a kézműves gyártásban hiszek. De igazán ez úgy tud működni, ha kölcsönösen mindenki szívét-lelkét teszi a munkájába és elsősorban nem a haszonszerzés vezérli.  Persze az én dolgaim is drágábbak, mint a kínából rendelt dolgok. Munka van minden darabban, a két kezem munkája, a tervezéstől, próbadaraboktól kezdve a végső formáig hosszú az út. Jelen világban én is kénytelen vagyok vállalkozóként működni, ebbe a sorba be kellett állnom. De hiszek a cserekereskedelemben és hiszek a mókuskerékből-kiszállásban.

Lovizer Virág

Jövőbeni terveid?

Amikor a 2,5 éves kislányommal 2016-ban kórházba kerültünk egy agresszív daganatos betegséggel, nagyon gyorsan fordult az életünk. Sokat olvastam a táplálkozás fontosságáról és ezzel párhuzamosan a természet, a környezetünk, Földanya védelméről. Elhatároztuk a férjemmel, hogy megteremtjük saját vegyszermentes birodalmunkat, amihez a helyünk már megvan egy közeli nagyon kis falu legutolsó telkén, és ott megtermelünk magunknak mindent, amit csak tudunk. Másfél év harc után a betegség győzött és mi elveszítettük Borót. Nagyon kicsi volt, de hatalmas példaként áll előttünk. Kitartást tanultunk tőle és általa ismertük meg azt az életformát, amit élni szeretnénk. A fenntarthatóságot, az “elég alapelvét”, azt, hogy a szeretet fontosabb, mint a rengeteg tárgy, amit birtokolunk. A jövőben szeretnék minél több természetes anyagot használni és azokat növényekkel festeni. Ehhez minél több növényt megtermelni a kertemben. Most ezt gyakorolom, tapasztalom ki, keresem a megfelelő anyagokat. Még itt van egy nagy halom textilbőr a műhelyben, szeretek vele dolgozni, jó minőségű és csodásak a színei. Egyelőre a fenntarthatóságot azzal szolgálom, hogy olyan tárgyakat alkotok, amik sokáig hasznosak és használhatóak. Egyáltalán a célom mindig az, hogy hasznos dolgokat hozzak létre. Hasznos és szép dolgokat, amikkel örömet szerezhetek másoknak.

Köszönöm a beszélgetést.

Alkotónők magazin