A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárta kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak. Az SK. Színkör is részese lehetett ennek a kalandnak, s január huszonhetedikén a budapesti Nemzeti Színház színpadán teltház előtt bemutathattuk a MaszKaland című vígjátékunkat, amit a nagyérdemű óriási tapssal jutalmazott.

Biztos vagyok benne, hogy titokban minden színjátszó arról álmodik, hogy egyszer ott állhat egy rangos színház színpadán, s neki szól a taps. Ezt a lehetőséget immáron kilenc éve a Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezésére és a Magyar Teátrumi Társaság mentorálásával nyújtja a Nemzeti Színház.

Amikor az SK. Színkört kettőezer-tizennyolc decemberében többedmagammal megalapítottam, célunk a szórakoztatás volt, hogy örömöt, vidámságot vigyünk az itt élő emberek életébe. Szerettük volna elfeledtetni velük a napi gondokat, bajokat, azt akartuk, hogy arra az egy-másfél órára kilépjenek a mókuskerékből. A nemzeti színpadán állva átfutott rajtam a gondolat, hogy mennyi ember munkája áll mögöttünk, milyen sokan segítették ezt a kis csapatot ahhoz, hogy most itt állhatunk. Tab városának talán minden egyes lakójától kaptunk valamit: ruhát, cipőt, kelléket, s mindenkitől sok-sok szeretetet, támogatást. A Zichy Mihály Művelődési Központ az első perctől mellettünk állt, lehetőséget biztosított nekünk a próbákhoz, az előadásokhoz. Önzetlenül nyújtotta, s a mai napig nyújtja a technikai segítséget, a próbahelységet, a színpadot, s munkatársaitól nem tudunk olyat kérni, amit meg ne próbálnának teljesíteni.

De mellettünk állt, és áll Kapoly Község Önkormányzata és minden munkatársa, akik hittek bennünk, hitték, hogy képesek leszünk megállni a helyünket egy olyan nagy színház színpadán is, mint a Nemzeti Színház. Lehetővé tették, hogy a helyi Művelődési Házban próbáljunk melegben és színpadon, mivel a Tabi Művelődési Központban ezt – fűtési problémák miatt – nem tudtuk megtenni. Ezért a január tizenkilencedikei nyilvános főpróba is ott volt látható.

Ha visszamegyek a kezdetekhez, eszembe jut, hogy akkor Szabó Endréné Balázs Edit állt mellettünk, akinek nem tudunk elég hálásak lenni, mert őszinte örömmel és lelkesedéssel egyengette csetlő-botló társulatunk útját. Az ő hathatós segítségével állítottuk színpadra A fületlen tetem című darabunkat. Később Sárosi Attila színész csatlakozott hozzánk, aki az ország különböző színházaiban megszerzett tapasztalata és tudása legjavát adta nekünk, s rendezte meg az Eltűnt férjeket, a Pasirámot és a Nőmérőt. Számunkra sajnálatos, hogy Attila Budapestre költözött, de a kapcsolat nem szakadt meg, reméljük, dolgozunk még vele.

Most pedig, hogy eljutottunk a nemzeti színpadára, köszönet illeti a Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Vármegyei Igazgatóságát, akik bennünk látták meg azt a lehetőséget, hogy ezen a kulturális eseményen méltóképpen képviselhetjük vármegyénket. A Magyar Teátrumi Társaság mentort biztosított a számunkra, Tóth Géza színész-rendező személyében. A művész színészi pályája 1982-től a kaposvári Csiky Gergely Színháznál indult, s azóta is a társulat tagja, sőt kétezer-háromtól színházi rendezéssel is foglalkozik.

Izgultunk, amikor először megérkezett hozzánk, hiszen mégiscsak egy profi, a mai napig színpadon álló rendezőről beszélünk. De Géza kedves személyisége hamarosan elfeledtette velünk félelmeinket. Értő szemmel és kézzel nyúlt a már egyszer előadott darabunkhoz, s mi örömmel láttuk, ahogy a jelenetek időről-időre jobbá, élvezhetőbbé válnak. Sokat tanultunk tőle is, amit be tudunk építeni későbbi előadásainkba.

Köszönet illeti még a helyi GAMESZ-t, Dobos Lászlót és Trefeli Gábort azért az önzetlen segítségért, hogy a színkört, annak díszleteit szállítják.

Ennyi ember munkája, segítsége, hite kellett ahhoz, hogy felállhattunk a nemzet színházának színpadára, ahova sok tabi és környékbeli nézőnk is velünk tartott.

Ami pedig a jövőt illeti, kettő darabbal is szeretnénk megörvendeztetni nézőinket. Az egyik a Csak őszintén drágám… kétfelvonásos dráma, s egy szerelmi háromszög bonyodalmait tárja a nézők elé. A másik szintén egy kétfelvonásos darab, de vígjáték, melynek címe A sejk, aki mit sem sejt, s a bonyodalom abból adódik, hogy a sejk Magyarországon akar focicsapatot vásárolni.

Nagy örömmel várjuk minden jelenlegi, s leendő nézőnket.

https://alkotonok.hu/eloadas/