Sokan gondolják, hogy a szociális média és az internet kifejezetten rossz. Túl sok információ árad és igazat kell adnom mindazoknak, akik úgy gondolják felgyorsítja világunkat. De ha jól használjuk nagyon különleges, érdekes és szép dolgokra bukkanhatunk. És ha olyan szerencsések, mint én akkor nem csak meglátják a szépet, de megtudhatják a mögötte rejtőző titkot is. Nézelődtem egy művészeti csoportban, ahol felfigyeltem egy fiatal hölgy ugyan arról a városról, Tatáról készült festményeire. Mint az kiderült nem csak nekem tetszettek meg a képek, az emberek is kifejezetten szeretik mindezt igazán megérdemelten. Azon gondolkodtam, vajon lehet-e még ennyire szívből szeretni az otthonunk, hogy meg akarjunk mindent örökíteni? Mondhatják, hogy igen, sőt ma ez a kamerás mobilok idejében kifejezetten könnyű is. De vajon ez a szeretet meg foghatja egy művész fantáziáját olyan mélyen, hogy meg akarja örökíteni mindezt festményeken? Hiszen mindannyian tudjuk, hogy vannak festmények amíg több száz, sőt több ezer évig fennmaradnak. Vajon ő is meg akarja örökíteni mindezt a jövő évszázadainak? Verestói Szilvia egy nagyon kedves, barátságos személyiség, aki rászánta az idejét arra, hogy válaszoljon a kérdéseimre.
Szeretettel üdvözöllek. Köszönöm, hogy elfogadtad az interjút.
Üdvözöllek. Köszönöm a felkérést.
Emlékszel még az első pillanatra amikor megérintett a művészet?
A pontos dátumra nem, mert gyerek koromban kezdődött. Csak arra emlékszem, hogy mindig rajzoltam vagy festettem, de folyton alkottam valamit. Kicsit különcnek számítottam. Persze én is sokat voltam a játszótéren, mint minden gyerek, de nem tudtam milyen unatkozni hiszen az ecset folyton kéznél volt.
Miért épp a festészetet választottad, ezen belül miért az akrilt?
Eleinte rajzoltam azt hiszem ahogy mindenki más. De sokkal jobban szerettem az ecsetet. Talán nem is volt tudatos választás a festészet. Automatikusan arra indultam, ez kicsit olyan érzés mintha nem én választottam volna hanem az engem. Hogy miért az akril? Ezzel tudom igazán kifejezni magam, megmutatni azt, amit szeretnék.
Mi vezetett a művészet útjára?
Mindig is rajongtam a művészet minden fajtájáért, értem itt a képzőművészet mellett a filmművészetet, vagy a zene művészetet, az irodalmat. Vonzottak a múzeumok és mindez kicsi koromtól fogva. Lenyűgözött, ahogy most is. A szerelem viszont akkor kezdődött mikor az első festményemet festettem. Az a végtelen tiszta öröm, amit érzek leírhatatlan és egyszerre nyugtató is. Kettős érzés, de minden érdek nélküli az öröm.
A Facebookon látható egy Tata Sorozat nevű festményekből álló sorozatod. Miért Tatát választottad, mint témát?
Mikor gyerekeimmel Tatára költöztünk a páromhoz, Tata szerelem volt az első látásra. Imádjuk az első naptól. Gyönyörű, rabul ejtő kisváros. A Tatai emberek nagyon kedvesek, ugyanakkor példamutató módon szívükön viselik a város ügyeit és ki is állnak a városuk érdekeiért. Ebben az elfogadó közösségben nem csak hogy otthon érezhettük magunk az első pillanattól, hanem az otthonunkká vált. Nem tudnám elképzelni, hogy máshol éljek. Minél több mindent fedeztem fel, annál jobban beleszerettem. Ez adta az ötletet, hogy a vásznon megpróbálom visszaadni mindezt a szépséget. Egy pici álom, ami szintén ennek a része, hogy megörökítsem mindezt az utókornak. Ezért nem csak tájképeket festek a szó szoros értelmében, hanem szobrokat, illetve utca részleteket is. Mind tudjuk, hogy minden folyton változik és általában a változás jó, de szeretném, ha majd az utódaink láthatnák hol és hogyan éltünk.
Ez a sorozat még bővülni fog vagy már teljes?
Mindenképpen bővülni fog hiszen még csak hét darabból áll. Tatai közösségi oldalakon az emberek sokszor adnak ötleteket és mondják el mit szeretnének látni, ami számomra nagyon megtisztelő. Fotósok ajánlották fel a képeiket, megjegyezném csodaszép képeket, ami teljesen meghatott és ezúton is köszönöm mindenkinek, aki követi a munkásságom és segíteni szeretne. Az emberek szeretete előre visz és erőt ad ahhoz, hogy ez a sorozat folytatódjon.
Kiállítást is tervezel vele a közeljövőben?
Ez egy nagyon nagy álmom. Ha valóra válik, szeretném, ha Tatán valósulna meg. Hiszen a tatai emberek támogatásával és szeretetével jön létre. Fantasztikus lenne találkozni ott azokkal az emberekkel, akikkel Facebookon beszéltünk.
Ápolónő a szakmád ez mellett két gyereked van. Hogy jut időd mind emellett festeni?
Huszonhat éve dolgozok ebben a szakmában, igaz nekem nem csak egy sima szakma hanem hivatás. Idősekkel foglalkozom. Van egy felnőtt fiam és egy tinédzser lányom, bevallom mellettük nem igazán unatkozok. De minden nap végén vannak azok a csendes időszakok amikor marad időm, és igazából tökéletes lezárása a napnak, hogy festhetek.
Szerinted szükséges a család és a barátok támogatása ahhoz, hogy valakiből művész válhasson?
Igen, nagyon fontosnak tartom. Ha a család nem megértő és nem tartja semmire a művészetet, folyamatos harccá válik az egész. Azt hiszem ez az egyik ok, hogy sokan feladják. De nekem szerencsém van. A párom, a gyerekeim támogatnak és sokat segítenek. Ha ők nem állnának mellettem, nem tartanék ott, ahol tartok és reményem sem lenne arra, hogy odaérjek ahová szeretnék.
Mi a véleményed, illetve a tapasztalatod, szükségük van az embereknek a képzőművészetre a 21. században?
Szerintem most jobban, mint bármikor. Rohanó, stresszes világunkban jól esik megállni egy percre és elmerülni valamiben, ami szép, vagy épp elgondolkodtató. Kicsit kiszakadhatunk a mindennapi életből. Egy festmény olyan, mint egy könyv, aminek csak egy oldala van, de oda van írva minden, hiszen a saját fantáziánk írja rá a sorokat.
Még több művészet ITT!
A tájkép a fő stílusod. Van valami oka, hogy ezt választottad?
Igen. Az ok azt hiszem kötődik a hobbimhoz. Nagyon szeretek olvasni, és ahogy azt már az előbb is említettem nekem egy festmény olyan, mint egy könyv, amit én írok. Hiszen, ha látok egy festményt, ahol virágos fák alatt egy üres pad áll, csak rajtam múlik merre kalandozok. Ki sétált abban a parkban az illatos fák között? Vajon szerelmesek suttogtak egymásnak ígéreteket a padon ülve? Minden kép egy történet, amit én mesélhetek el, és egy picit történelem is mert a 400 évvel ezelőtti festményeken jól látjuk mennyire más volt akkor minden. Talán az én képeim is megörökítenek valamit mai világunkból.
Mit gondolsz változni fog ez még a jövőben, vagy megtaláltad magad ebben?
Erre nehéz válaszolni hiszen a művészet örök tanulás. Egyelőre ezt szeretném csinálni de lehet, hogy évek múlva már megváltozik. Mindig érdekelt a skandináv kultúra és történelem. Lehet, hogy idővel ez is a képeim részévé válik majd. De számomra a művészet olyan, mint ha felszállnék egy vonatra, ahol a jegyem bármerre szólhat. Nincs kezdet és nincs végállomás. Néha állunk kicsit a peronon, nem tudjuk merre tovább, de aztán jön a következő és újra felszállhatunk.
GYERE! VÁRUNK!
Döbrössi Adrienn
