November végén jelenik meg a hazai származású énekes együttesének albuma, Santa Monica címmel. Az Ocean Hills nevű csapat félig magyar művészekből áll. A „Budapest my Love” című dal Téglás Zoli személyes hitvallása, szívből jövő őszinte himnusza, tisztelete Magyarország és Budapest iránt. Nem véletlen, hogy a nemzetközi közönség által már nagyon várt november 27-ei album debütálásához ezt a videoklipet publikálják. Ez egy jelzés a világ felé, a magyarság felé is, hogy mindig legyünk büszkék rá, hogy honnan jöttünk.

Ocean Hills

A Kaliforniában született magyar rockénekes tavaly ősszel jelentette be, hogy 25 év után kiszállt az Ignite nevezetű együttesből. Az Ocean Hills-ben továbbra is Lukács Peta, gitáros és Szebényi Dániel, basszer/billentyűs zenél Zoli és két amerikai tag mellett.

Az Ocean Hills bandával már az első albumra szerződést kötött az egyik legnevesebb német lemezkiadó, az AFM Records. Ez Zoli 30 évre visszamenő folyamatos nemzetközi zenei sikereinek és az albumhoz zseniálisan megírt számoknak köszönhető.

Téglás Zoli

– Ezek a dalok a szívünkből jöttek. Kiváló nóták, a hangszeres teljesítmények óriásiak, a gitárszólók elképesztően jók, az ének pedig dallamos és erőteljes. Igazi rockhimnuszok! Nagyon sok érték van az új lemezünkön. A leglényegesebb értékek számomra, a becsület, Isten szeretete, tisztesség, egymás segítése. Rendkívül előtérbe helyezem azt a felfogást, hogy úgy éljek, mint a régi magyarok, amikor a szomszédok és a családok kölcsönösen segítették egymást tiszta szívből, szeretetből, tiszteletből. Ezeket kell továbbadni. Nagyon fontos, hogy ne felejtsük el gyökereinket, hogy honnan jöttünk, mi a valódi, értékes célunk. A „Budapest my Love” című dal is azt hangsúlyozza, hogy mindig is magyarnak vallom magam, és a gyökereimet senki és semmi nem tudja elvágni, Magyarország mindig is a hazám marad. A magyar közönség hallhatta már ezeket a dalokat a Zoli Band formációból, de a világ tele van potenciális rajongókkal, akik még nem ismerik ezeket a dalainkat. A „Budapest my Love” által nagyon sokan meg fogják ismerni a világban ezt a gyönyörű várost. A videoklip is zseniális lett, benne van a Hősök tere, a Halászbástya, a Bazilika, a Terror Háza, a Szabadság híd és sok más budapesti helyszín és épület is. Tudatosan írtam bele az angol dalszövegbe magyar szavakat is.

Ocean Hills

– 30 év alatt nagyon sok nagyon profi amerikai stúdióban megfordultam már. Ezt az albumot a nagymamám veresegyházi házában vettük fel, ahol a legboldogabb gyermekéveimet töltöttem. Azóta Nagyi stúdiónak hívom. Nagyon különleges az akusztikája. Úgy vélem, hogy minden eddigi lemezem közül ez szól a legjobban. Azt is vallom, hogy nem az új dolgoktól boldog az ember, hanem attól, hogy a régi dolgokat megmenti, és azokkal él együtt. Ezeket az értékeket át kell adni a gyermekeinknek is – mondta Téglás Zoli, akinek két 1956-os évjáratú autója van, amivel napi szinten közlekedik Amerikában. Ezzel is azt hangsúlyozva, hogy nem kell az új tárgyakat felhalmozni, hanem mindent meg kell becsülni.


További információ: https://www.facebook.com/oceanhillsband/https://oceanhills.band/ek a dalok egyenesen a szívünkből jöttek. Nagyszerű nóták, a hangszeres teljesítmények óriásiak, a gitárszólók