A világ számos nagyvárosában láthatunk már olyan luxus éttermeket, bárokat, amelyhez egy-egy nagy márka adja a nevét, a dizájnerek pedig ki is vették a részüket az enteriőr és a kínálat megtervezésében. Már Magyarországon is van olyan kávézó és deli, amelynek egy divatmárka a névadója.

London, Párizs, Firenze, Szöul, New York, Sencsen, Tokió – ezekben a több milliós városokban nyíltak meg az első dizájner éttermek és kávézók. Rengeteg turista célozza meg ezeket a vendéglátóhelyeket, hiszen egyszerre látványosságok és olyan találkozóhelyek, ahol az ínyencek is megtalálják a számításaikat. Milyen lehet a Dior-cappuccino, a Louis Vuitton-koktél vagy a Tiffany-teasütemény? Garantáltan gourmet, magas minőségű alapanyagokból készülnek és persze a kiszolgálásnak is hoznia kell az elvárt színvonalat a nagy márkák üzleteiben. Ezek a kávézók általában frekventált helyen találhatóak, ahol eleve olyan nézelődők fordulnak meg, akik a brunch vagy délutáni tea után a közelben lévő dizájner üzletbe is bemennek vásárolni. Espresso luxus környezetben

A nagy divatmárkák megtalálják gasztronómia terén is azt a célcsoportot, amelynek a ruhákat és a kiegészítőket tervezik. Nem véletlen, hogy a Tiffany Blue Box Cafe a londoni Harrodsban található (a Tiffany and Co. ékszerüzlet szomszédságában), ahol széles kínálattal álltak elő ötórai teázáshoz, az ételeket, italokat természetesen Tiffany-kék porcelánban szolgálják fel. Tokióban összeállt a Ladurée és a Dior, hogy a japán vendégek egy tökéletes párizsi kávézó hangulatát élhesség át náluk. A Dior az enteriőr dizájnban köszön vissza, a Ladurée édességei pedig a kávézó kínálatát színesítik. A Gucci firenzei vendéglátóhelye egész nap nyitva áll a vendégek előtt, napközben luxus kávéházként működik, estétől pedig a bevásárlóutca menő koktélbárja. Eddig Magyarországon hasonló vendéglátóhelyre nem volt példa, de végre Budapesten is megnyílt az egyik hazai divatmárka saját kávézója és delikátesz üzlete.

Pisztáciás kávé és karácsonyi bevásárlás

A Magenta tulajdonosai már a webshop elindításakor ügyeltek arra, hogy dekoratív, jó minőségű élelmiszerekkel töltsék fel a virtuális delikátesz üzletük polcait. A 2022-ben indult Magenta Deli webshopban is már olyan termékeket válogathattunk össze, amelyek nemcsak elhozták a konyhánkba legfinomabb ízeket, de egy-egy termék még díszként is jól mutat az étkezőkben, illetve a kínálat nagy része gasztroajándéknak is remek. A márka idén ősszel megint egy újdonsággal rukkolt elő, hiszen megnyitotta Budán a Magenta Deli & Cafét, ahol meghitt hangulatban reggelizhetünk, a kávézó találkozóhelynek is tökéletes, na és persze az üzletben sokáig barangolhatunk a finomságok között. Mivel a gasztroajándék egyre népszerűbb, a tulajdonosok úgy válogatták össze a kínálatot, hogy az év minden szakában ajándékbeszerző hely is legyen.


“Úgy válogattuk össze a üzlet kínálatát, hogy figyelembe vettük, melyek voltak a legkedveltebb termékek az elmúlt egy évben és persze a tavalyi adventi időszakban a Magenta Deli webshopjában. A tea-, méz-, csokoládéválogatásoktól, az olasz konyha minőségi termékein át egészen a magyar, prémium libamájpástétomig nagyon széles a skála, és ünnepi időszakban még a tipikus karácsonyi ajándékok is a polcainkra kerülnek, mint a panettonék vagy a díszdobozos pralinék.” – mondta el Dankó Dániel, a Magenta Deli & Cafe ügyvezetője, a családi vállalkozás egyik vezetője.

A Magenta divatmárka alapítóinak a textíliák beszerzése miatt stabil üzleti kapcsolatai alalkultak ki Olaszországban az elmúlt 20 évben, egyértelmű volt, hogy a fő beszerző helyük is ez az a gasztronómiai terület legyen, hiszen rengeteg olyan márka és termék van, amit a Magenta tulajdonosai maguk is nagyon szeretnek. Alapos utánajárás és lelkiismeretes kóstolás után válogatják össze a delikátesz és a kávézó kínálatát. Szerintük idén ezzel a top 10 gourmet finomsággal  érdemes meglepni a szeretteinket, üzletfeleinket, kollégáinkat.


10 ajándéktipp karácsonyra a Magenta Delitől:

Különleges ízesítésű pralinék, bonbonok, csokoládék

Minőségi, olasz prosecco

Panettone díszdobozban

Szarvasgomba pesto vagy carpaccio

Prémium olasz olívaolaj

Teaválogatás ajándékdobozban

Libamájpástétom különböző variációkban

Mézválogatás
Prémium szörpök és lekvárok

Olasz kávékülönlegességek