A LEGO® márkanevet senkinek nem kell bemutatni, hiszen sokak gyermekkorát idézi a színes és kreatív játék. A KockaPark Családi Élményközpont segítségével most pedig visszarepülhetünk az időbe, és óriási, lenyűgöző kiállításon és játszóházban találhatjuk magunkat. Csodálatos kreációkkal, egyedi alkotásokkal, valósághű építményekkel működő járművekkel és számos érdekes látnivalóval találkozhatnak az érdeklődők.

Több százezer, a leghíresebb dán játékgyártó cég, a LEGO® által készített építőelemből került felépítésre ez a csodapark a Campona első emeletén. A hatalmas terepasztalon a nyüzsgő városi forgatag mellett, működő, főleg magyar vonatkozású vasúti szerelvényekkel találkozhatnak az ide látogatók.

De megtekinthetnek itt híres épületeket is, mint például a Nyugati pályaudvar, a Központi Vásárcsarnok vagy a Taj Mahal kicsinyített mását is. Az utóbbit két színben, fehérben illetve feketében is láthatják az érdeklődők. Betekintést nyerhetünk a magyar illetve a világtörténelem jelentősebb pillanataiba, megcsodálhatunk hetet abból a három dimenziós makettsorozatból, mely hazánk olyan várait mutatja be, melyek kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek. Ha már történelem, akkor a falakon elhelyezett tablókon a LEGO® gyár történetét is megismerhetjük. A ’70, 80-as években születettek találkozhatnak olyan LEGO® készletekkel, melyek az ő gyermekkorukban láttak napvilágot. A kiállított asztalokon, vitrinekben lévő modelleken kívül a szervezők hangsúlyt fektetnek a közös családi építésre. Így a KockaPark területén több játszó pontot alakítottak ki, ahol a szabad építéstől kezdve a különböző küldetésekig mindenre vállalkozhatnak gyerekek és felnőttek egyaránt.

A jövőben nemcsak magyar kiállítók művei, hanem a szomszédos országok LEGO® Klubjai is meghívást kapnak, hogy bemutathassák a magyar nagyközönségnek legféltettebb kincseiket. Nemcsak profi építők lehetnek majd kiállítói a KockaParknak, hamarosan több kategóriában is építőversenyt indítanak, ahol a nevezők építményeit is kiállítják.

Kicsiket és nagyokat egyaránt vár egy igazán szép és kellemes, 1 300 m²-es helyszínen a KockaPark Családi Élményközpont a Camponában!

www.kockapark.com

 

Figyelje NYEREMÉNY oldalunkat, ahol ha a hamarosan megjelenő kérdéseket megválaszolja CSALÁDI JEGYET nyerhet a KOCKAPARKBA!